Hogy miért mentünk?

Kezdődjék a kaland!

Nagy izgalommal vágtunk neki az etiópiai utunknak, hisz volt a csapattagok között olyan, aki először repült, de akadt olyan is, aki már gyakorlott utazó. A kiutazást próbák sokasága előzte meg. Három pár, három koreográfiával készült. A tánctudás mellett, nagyon fontos volt az úti cél tanulmányozása, ismerkedés a helyi szokásokkal, valamint személyenként három védőoltás felvétele.

Szegedről maroknyi csapatunk óriási várakozással ült be a kisbuszba az indulás reggelén. A repülőtéren további tagokkal kiegészülve, már több, mint tíz főre duzzadt a delegáció és kezdetét vette a kaland. Budapestről elindulva Isztambulban várt ránk egy átszállás még, hogy elérjük varázslatos úticélunkat: Etiópiát!

Hogy mi volt a dolgunk ebben a gyönyörű országba, hamarosan megtudhatjátok, ha tovább olvastok!

Éjjel érkeztünk, fáradtan, de tele kíváncsisággal. Egy gyors és pihentető alvás után, újult erővel vetettük bele magunkat másnap a feladatainkba. Addisz-Abbeba legimpozánsabb szállodájában, a Hilton Hotelban laktunk, ahol az igazán fejedelmi reggelink elfogyasztása után az Etióp Nemzeti Színházban folytattuk napunkat egy próbával, ahol az esti műsort gyakoroltuk a Tükrös Zenekar kíséretével. Ekkor már nagy izgalommal vártuk az esti előadást!

Elérkezett az este, és utazásunk is elérte a legfontosabb mozzanatát, ahol a Szellemi Kulturális Örökség és a Zenetudományi Intézet munkatársai több hónapos előkészület után, június 14-én átadták Martin György és Sárosi Bálint 1965-ben Etiópiában gyűjtött anyagának digitalizált változatát az etióp szakmai szervezetnek. A rengeteg fantasztikus produkció között, mi is bemutathattuk több magyar tájegység táncanyagát.

Fantasztikus élmény volt a helyi művészek produkciói között helyet kapni. A fellépést követően egy pazar fogadásra invitáltak minket, ahol érkezett a következő meghívásunk a Fendika Klubba. A klubban tett látogatásunknak köszönhetően kellemesen elmerültük pár órára a helyi muzsikában és táncban.

Az este fáradalmait kipihenve egy csodás kirándulással kezdtük az indulás előtti napunkat. Addisz-Abbeba nevezetességeit tekintettük meg helyi kísésőnk segítségével. Este pedig egy hamisítatlan táncház várt ránk a Tükrös Zenekarral. A táncházat követően egy helyi étteremben láttak minket vendégül, ahol megkóstolhattuk az indzserát. Minden bátor turistának ajánljuk ezt a különleges ételt, ha Etiópiában jár, ne hagyja ki!

Az utolsó napunkat egy városnéző túrával kezdtük, Felföldi Laci bácsi idegenvezetésével meglátogattuk a Nemzeti Múzeumot és egy helyi galériát, a délutánt pedig a nagykövetség vendégszeretetét élvezve töltöttük el. Kissé fáradtan, de telis-tele élménnyel tértünk haza Etiópiából! Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, a Szellemi kulturális örökség Magyarországon – ICH in Hungary munkatársainak, a kedves fogadtatást és idegenvezetés az Addisz-Abbebai Magyar Nagykövetség dolgozóinak! Megtisztelő, hogy ezen a jeles eseményen mi képviselhettük Magyarországot, Szegedet, illetve a mi közvetítésünkkel kaptak betekintést páratlan néptánc kincsünkbe!

“Csíny letudva!”