Nekem a tánc

“NEKEM A TÀNC” PROJEKT

SZEGED TÁNCEGYÜTTES

„Nekem a tánc a két ember közti kapcsolatot jelenti. Ez egyfajta alkalmi kötelék, amikor kölcsönös tisztelet és odafigyelés jön létre közöttük annak érdekében, hogy összhangot teremtsenek. Ez önmagában egy olyan természetes folyamat, hogy mindkét fél számára örömöt, felszabadulást és szabadságot okoz.”

„Nekem a tánc nem csak egy hobbi vagy sport. Sokkal több ennél. Itt ismertem meg a legjobb barátaim, akiket sosem fogok elfelejteni. Amióta táncolok (lassan 15 éve) páratlan utazásokban volt részem, amiket egyfajta kalandoknak is nevezhetünk. Rengeteget tanulok is, és itt nem csak a lépésekre gondolok. Becsületességet, alázatot, kitartást, akaratot, türelmet és emberséget tanít a tánc.

De mindebből röviden:

Fejlődök, Álmodozok, Gyakorlok, Áldozok, Szeretek, Élvezek, Akarok…Ezért táncolok.”

 

/Csánk Tamás/

„Nekem a néptánc nemcsak a gondolataim és művészi nyitottságom színpadi megjelenítése, hanem egyben tisztelgés is a nemzeti múltunk előtt. Sokkal több egy betanult mozdulatsornál, mindenekelőtt bizalomra, összetartásra, valamint saját hozzáadott értékekre épülő önkifejezési forma. Segítségével egy be nem fejezett történetet mesélhetünk el, aminek mi magunk táncosok is az írói vagyunk.”

 

/Vass Máté/

„Lassan nagykorú lesz a tánctudásom. Hihetetlen belegondolni, hogy majd’ 18 éve tartozom a Szeged Táncegyüttes tagjai közé. Az évek alatt nagyon sok mindent tanultam itt, de nem csak tánctudást. Rengeteg barátot szereztem, élményt az utazásaink során és tapasztalatot, hogy hogyan oldjak meg váratlan feladatokat. Mindig örömmel gondolok vissza a régi emlékekre, amik a táncos évek alatt gyűltek össze.”

 

/Dudovits Boglárka/

„Hogy mi nekem a tánc?
Igazából a tánc az, ami kifejez engem. Mindig ott van nekem, vigaszt nyújt és örömet okoz. Kicsi korom óta benne vagyok ebben a közegben és eddig egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megbánnám a dolgot. Egyszerűen imádom. A közeget, az embereket, a kultúrát, a zenét, igazából mindent. A tánccal érzem teljesnek magam.”

 

/Gulyás Gergő/

„Nekem a tánc kikapcsolódás és feltöltődés. Egy nehéz, hosszú nap után jól esik egy kis mozgással levezetni a feszültséget és jó társaságban eltölteni az időt! 10 éve az életem része a tánc, és remélem még sokáig az is marad! „

 

/Dömsödi Tamara/

„Nekem a tánc szórakozás, és néha mások szórakoztatása. Egyszer kikapcsolódás, máskor koncentrációt igénylő komoly munka. Szabadság mégis kötöttség. Néha egyéniségeket mutat meg, néha azt, hogyan tud sok-sok ember egyformán és egyszerre mozdulni. Valami, amit sokszor ismétlünk, mégis egyszeri és megismételhetetlen.”

„Nekem a tánc egy érzés! Egy olyan érzés, ami igazán szavakba nem is önthető. De ha szavakba kellene önteni, akkor számomra a boldogságot, örömet, szórakozást, kikapcsolódást és szabadságot jelenti. Rengeteg mindent köszönhetek a táncnak, életem végéig tartó barátságokat, felejthetetlen kalandokat, élményeket. A tánc tanított meg arra, hogy milyen ember legyek.
Egy szónak is százak a vége a tánc adott MINDENT nekem.”

 

/Papp Ákos/

„Tizenöt évvel ezelőtt, amikor beléptem a Szeged Táncegyüttes kapuján megcsapott egy furcsa érzés, amely, mint kiderült, örökre szól. Nem csak rengeteg utazást és élményt kaptam, de emellett, a legfontosabbat, egy családot. Családot, ami szeretetet biztosított számomra a nehéz időkben. Családot, amire támaszkodhattam. Családot, ami hozzá tett az életemhez és családot, amely soha el nem múlik. Hálás vagyok mindazért, amit a tánctól kaptam, mert ezek az értékek, barátok és pillanatok felejthetetlenek számomra. Köszönöm.”

 

/Tabajdi Ábel/